Varga Katalin: A vívás egyszerűen… gyönyörű!

Ma ünnepli 45. születésnapját kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes tőrözőnk, Varga Katalin. Aki ismeri őt, jól tudja szíve-lelke a Budapesti Honvéd Sportegyesület. Itt kezdte sportolói pályafutását még szertornászként, itt vált nemzetközi szintű vívóvá és igazi élsportolóvá. És amikor belép sporttelepünk kapuján, a mai napig azt érzi: hazatér.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület berkein belül jó néhány olyan világklasszis sportoló van, aki gyerekként itt kezdte a pályafutását, gyakorlatilag az élete összeforrt az klubbal. Ön az egyik ilyen kiválóságunk, aki itt cseperedett fel, itt lett edző és talán nem túlzás kijelenteni, elképzelhetetlen az élete a Honvéd nélkül…

Ez pontosan így van. 1987-ben léptem be először a Honvéd kapuján és ez bizony meghatározó pillanata lett az életemnek. Nem vívóként kezdtem, szertornáztam az olimpiai bronzérmes Egervári Márta csoportjában, ő mutatta meg az alapokat, a kezdeti irányt. Öt évig voltam kis tornász, de sajnos elbizonytalanodtam fejben és abbahagytam ezt a sportot. Mivel a Csata Utcai Általános Iskola tanulója voltam, így mindenképpen sportolnom kellett, akkor még nem tudtam, hogy a vívást választom, de az egyik barátnőm révén lekerültem Bernáth Zoltán honvédos fiókcsapatába, a Csata DSE-be és az általános iskola utolsó évéig ott is maradtam. Igaz, az első edzés után én kijelentettem, hogy „ide többet nem jövök”, mert ez az edzés nekem nem elég, én olimpiai és világbajnok szeretnék lenni, de Bernáth Zoltán meggyőzött arról, hogy pont a legjobb helyen vagyok. És szépen végigmentem azon az úton, amire rettentően büszke vagyok.

Mi fogta meg a vívásban?

Az, hogy igazi személyiségformáló sport. Annyira komplex, annyi mindent megkövetel az embertől fizikálisan és mentálisan is, annyira szerteágazó, hogy egyszerűen… gyönyörű. Szeretem az összetettségét, a dinamikáját, a precizitását, a taktikáját… És persze a társaság is nagyon fontos volt, a társaság, amit én idézőjelesen „csordának” hívok. Boldog vagyok, hogy együtt nőhettem fel Knapek Edinával, Varga Gabival, Lantos Gabival.

Erős társaság. Milyenek voltak gyereknek?

Nagyon motiváltuk egymást és közben persze rivalizáltunk is, ami rendben van, hiszen ez szükségszerű a fejlődéshez. Rengeteg időt töltöttünk együtt, nem csak az edzéseken, nem csak a páston, de a civil életünkben is. Jóban-rosszban együtt voltunk, közösen végeztük az egyetemet, a főiskolát, szóval rengeteg szál kötött minket össze és ez megmaradt a mai napig is.

Mikor dőlt el az, hogy a vívás nem csak sport, annál sokkal több lesz az életében?

Huhh, nem is tudom. Gyerekként én két éven keresztül nem tudtam a csoportkörön továbbjutni. Nem volt igazán sikerélményem, aztán elkezdtem Knapek Edinát figyelni, nagyon tetszett a mozgása, amit próbáltam átformálni a magamévá. Edinával hasonló stílusban vívtunk, ami nem véletlen, hiszen ugyanaz volt a nevelőedzőnk, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy jönnek a sikerek is. 1997-ben kadetként bronzérmes letten a junior világbajnokságon, 1999-ben pedig csapatban bronzérmes a felnőtt Európa-bajnokságon. 2000-ben a korosztályban világbajnoki ezüstérmet nyertem, mindössze egy tussal kaptam ki és végtelenül büszke voltam arra, hogy ebben az évben tartalékként én is elutazhattam a sydneyi olimpiára. Jó lett volna pástra is lépni, de sajnos az nem adatott meg nekem. A lányokkal kétszer Európa-bajnoki ezüstérmesek lettünk, tizennégy magyar bajnoki cím birtokosa vagyok a Honvéddal, 2005-ben egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhattam fel. A legédesebb, legszebb érmem pedig a 2013-as zágrábi Európa-bajnoki bronzérem, amit az Ötye-csapat nyert meg, Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella és Varga Katalin összeállításban. Nem ez volt a vég. A pályafutásom 2016-ban hagytam abba, az utolsó versenyem Havannában egy olimpiai kvalifikációs verseny volt, ahol szimbolikusan ismét egy tussal kaptam ki. Nem mindig volt szerencsém a páston, de annyi mindent adott a vívás az életembe, hogy nem vagyok elégedetlen.

Pláne, hogy bíróként is nagyon magas szintre jutott el. Nem csak Önnek, de a magyar vívósportnak és a Honvédnak is óriási büszkeség, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetségben beválasztották a Bírák Bizottságába.

Még aktív sportoló voltam, amikor elkezdtem a bíráskodást és szépen kijártam a ranglétrát itt is. Ahogy annak idején Bernáth Zoltán első edzésén, itt is úgy indultam el az úton, hogy a legjobb szeretnék lenni. 2024-ben Párizsban az első magyar női bíró voltam, aki nyári olimpián a pást mellett állhatott, és az első olyan női bíró, aki versenyzőként is járt olimpián. Ez volt az első és egyben utolsó olimpiám is, hiszen a Magyar Vívó Szövetségnek is köszönhetően beválasztottak a Bírák Bizottságának tíz tagja közé, ami sportágunkon belül a legfelső bírói szervezet és azt jelenti, hogy pást mellett már nem állhatok, asszót már nem vezethetek a jövőben, hiszen a kettő kizárja egymást. Büszke vagyok rá, hogy kilencvenkilenc ország bizalmát nyertem el a szavazás során.

És még valami van a tarsolyában. Ha jól tudom, edzőként is remekül megállta a helyét.

Nyolc évet edzősködtem a Honvédban, amit nagyon szerettem, most azért tartok egy kis szünetet, mert délutánonként sportoló anyukaként én is hordom a gyerekeim edzésekre. A nagyobbik fiam a Vasasban kardozik, a kicsi hozzám hasonlóan a Honvédban tornázik. Napi szinten megfordulok a Dózsa György úton, amitől nem is tudnék elszakadni, ez az alma materem, rengeteget jelent, hogy idetartozom.

Ahogy az életét felvázolta, egyértelműen érezhető, hogy a helyén van. Egy élsportoló mindig élsportoló marad – a civil életben is?

Pontosan. A sport megtanított arra, hogy ne rettenjek meg a kihívásoktól, mindig törekszem a precíz, pontos munkára és a személyiségemnek megfelelő lendülettel el is végzem azt. Úgy érzem, tényleg elégedett lehetek mindazzal, amit elértem.

És ha már születésnap, hogyan ünnepelnek?

Mivel a FIE kongresszusra utazom a napokban, így nem lesz időm ünnepelni. A családom és a gyerekeim már reggel felköszöntöttek, cuki rajzokkal, a Honvédon pedig Edinától és Adritól kaptam egy jó kávét. Ma is itt jártam, ami örömmel töltötte el a szívemet.