Ma délelőtt rendezték meg Egyiptom fővárosában az öttusa világkupa-sorozat első állomásának női fináléját, ahol egyesületünket a mindössze 18 éves Bauer Blanka képviselte. Blanka egész héten kiválóan teljesített, az elődöntőben egy parádés laser-run teljesítménnyel tudta magát beverekedni a nemzetközi verseny döntőjébe, ami már önmagában egy remek eredmény!
Fiatal sportolónk a fináléban a bónusz víváson nem tudott előrébb lépni, majd a lovaglás következett, ahol sajnos nagyon nem jött ki a lépés számára és így nagyon nehéz helyzetből várta a folytatást. Az úszása a középmezőnyhöz tartozott, így végül hiába produkálta a mezőny második legjobb laser-run eredményét, így is a 17. helyen zárt.
Aggodalomra azonban semmi ok, Blanka remek tapasztalatokkal gazdagodhatott az elképesztően erős felnőtt mezőnyben, legközelebb pedig a hazai rendezésű világkupa állomáson láthatjuk nemzetközi versenyen!
Gratulálunk sportolónknak és edzőinek!
#csakahonved
Forrás: Martinek János