Ilyen volt 2022 – Érmek, építkezés, extra ingerek

Szerző: Keszei Ádám

Topversenyzőnk, Füredi Rebeka értékes érmekkel és helyezésekkel zárta az évet – a fiatalok sikerei a jövő szempontjából fontosak.

Szép sikereket hozott sportágunkban a 2022. esztendő. Versenyzőink közül kiemelkedett Füredi Rebeka, akivel a tavalyi volt az első közös évünk.

„Az év legfontosabb feladata az volt, hogy mentálisan, fizikailag és technikailag is helyrehozzuk Rebekát. Sok versenyen indítottuk, több viadalon eredményesen szerepelt, és számos további alkalommal közel járt ahhoz, hogy ugyancsak sikeres legyen. Olimpiai és világranglista-pontszerző versenyeken két bronzérmet is nyert (Spanish Open G2, Croatia Open G2), továbbá két 5. helyet szerzett (Sofia Open G2, Belgian Open G2), emellett első helyen végzett az Európai Egyetemi Játékokon (G1)” – idézte fel a sikereket Ravasz Edina vezetőedző.

Egyesületünk másik feljövőben lévő sportolója, Padla Orsolya az érettségije miatt idén nem sokat versenyzett, de az év fő versenyén, az U21-es Európa-bajnokságon az 5. helyen zárt, ráadásul úgy, hogy szoros küzdelemben maradt csak alul a Grand Prix-sorozatban is induló, későbbi aranyérmessel szemben.

A 2022. évre visszatekintve Ravasz Edina hozzátette: a fiatalabb sportolók az élversenyzői szinttől ugyan kicsit még elmaradnak, de a jövőt szem előtt tartva, tapasztalatszerzési céllal őket is rendszeresen versenyeztették a nemzetközi színtéren.

„Klubunk versenyzői szépen szerepeltek a két hazai rendezésű viadalon is. A Diákbajnokságon (amely immár nemzetközi megméretés volt) 4 arany-, 6 ezüst- és 1 bronzéremmel zártunk, az országos bajnokságon pedig 10 arannyal, 6 ezüsttel és 4 bronzzal gazdagodtunk. Az összesített csapatversenyben úgy lettünk egy ponttal lemaradva a harmadikok, hogy 20 fővel indultunk, míg az előttünk végző két egyesület 34, illetve 24 versenyzővel vett részt a versenyen. Külön „A” kategóriában a második, „B” kategóriában pedig a harmadik helyet szereztük meg” – folytatta értékelését a vezetőedző.

A szakember kiemelte: a versenyek mellett nagy hangsúlyt fektettek a felkészülés fontos részét képező edzőtáborokra is, amelyekre azért van szükség, hogy az itthoni nem túl népes mezőnyt és az edzőpartnerek hiányát valamelyest kompenzáljuk, és hogy extra ingerek érjék a sportolókat. A hazai nyári tábor mellett 2022-ben Lengyelországban és Szerbiában is tréningeztek a Honvéd versenyzői.

Emellett a legfiatalabbaknál is történt jelentős változás: a legügyesebbeket egy küzdőcsoportba integrálták, ahol már küzdelmet tanulnak a kicsik – a klub ezzel a lépéssel is igyekszik biztosítani a folyamatos utánpótlást.

#csakahonved