Válogatott büszkeségeink!

A nyári szünet véget ért, a mai nappal újra elindul a nagyüzem az Akadémiánkon is. Ezt a szűk egy hónapot azonban nem mindenki töltötte pihenéssel, játékosaink közül többen is válogatott meghívót kaptak, és a saját korosztályukban együtt készülhettek vagy készülhetnek jelenleg is a nemzeti csapattal.

Az egyik legfiatalabbként volt a Challenger-tornát nyerő U20-as válogatottunk bő keretének tagja Tanoh Dez András, akire az előttünk álló szezonban komoly feladatok hárulnak majd a felnőttek között is a Honvédnál. A Sopronban diadalmaskodó csapat legjobbja és a torna MVP-je egyébként a Honvéd-nevelés Vincent Valerio Bodon lett.

Balogh László jelenleg is az U18-as 3×3-as válogatottal edzőtáborozik. A Debrecenben készülő együttesre világbajnoki selejtezők várnak augusztus közepén.

Két új igazolásunk, Vámos Ádám és Hajdu Péter is meghívást kapott a Pethő Ákos és edzőnk, Losonczy Dániel vezette juniorválogatott keretébe, továbbá a stáb tagja volt gyógytornászunk, Páli Katalin is. Sajnos betegség miatt Hajdura hosszabb kihagyás vár, így csak Vámos utazott el a csapattal a kedden kezdődő lévai Challenger-tornára, ahol Bulgária lesz az első ellenfelünk.

Már több mint egy hete, Székesfehérváron kezdték el az U16-os válogatottjaink is a munkát. Három honvédosnak is érkezett meghívó: Gyürk ZsigmondKiss Benedek és Gazdag Bendegúz is a bő keretet erősíti, az első erőfelmérőjük a héten lesz, szintén Szlovákiában.

Gyuricsek Ádám ugyanebben a korosztályban a szlovák válogatott összetartásán vett részt, de egy kisebb sérülés miatt, a szakmai stábbal egyeztetve már hazautazott. A rehabilitációt, illetve a felkészülést már nálunk kezdi meg a héten.

Gratulálunk mindenkinek, további sikeres szereplést kívánunk!

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.