40 éve hunyt el olimpiai bajnokunk, Lóránt Gyula

Negyven esztendővel ezelőtt tragikus hirtelenséggel távozott közülünk az Aranycsapat egykori 37-szeres válogatott középhátvédje, olimpiai bajnok (1952), világbajnoki ezüstérmes (1954) labdarúgónk Lóránt Gyula, aki 58 esztendős korában csapata a PAOK Szaloniki Olümpiakosz elleni mérkőzésén a kispadon ülve szívrohamban hunyt el.

Lóránt Gyula (Lipovics Gyula néven) Kőszegen született,katolikus iskolában, majd a kőszegi bencés gimnáziumban tanult. Pályafutását Kőszegen kezdte, majd 1951 és 1956 között volt a Budapesti Honvéd játékosa, ebben az időszakban állandó helyet harcolt ki magának a válogatottban. Néhány évnyi kitérő után 1962-ben edzőként tért vissza egyesületünkhöz 1963-ig dolgozott a csapat mellett, ezt követően pedig az NSZK-ba disszidált, ahol többek között a Bayern München trénereként is dolgozott.

Halálát követően a németországi Endingenben kísérték utolsó útjára, özvegye, engedve Lóri szülővárosa többszöri kérésének, hazahozatta hamvait, 2011. május 13-án Kőszegen helyezték örök nyugalomra.

Emlékét megőrizzük!