Körmendiként nem volt nehéz belecseppennie a hazai kosárlabda életbe Sabáli Balázsnak, aki a felnőtt élvonalban eltöltött két évtizednyi sikeres munka után a jövőben a Budapesti Honvéd Sportegyesület államilag elismert Kosárlabda Akadémiájának felvirágoztatásán dolgozik.
Aki kicsit is jártas a hazai kosárlabdázásban, az pontosan tudja, hogy az ön személyében nagy halat fogott magának a Honvéd Akadémia. Az NBI-ben eltöltött sok-sok sikeres, bajnoki és kupaérmeket hozó esztendők után miért fordult az utánpótlás-nevelés felé?
Gyakorlatilag 1999 óta vagyok benne a hazai kosárlabda körforgásában, körmendiként szinte eleve elrendelt volt, hogy ebbe a világba csöppenek. Edzőként, vezetőedzőként húsz évet töltöttem el a hazai élvonalban, ami nem kevés idő. Pont elegendő ahhoz, hogy az állandó stressz, az állandó eredményhajszolás, a sikerkényszer felőrölje az embert, és ilyenkor jön az a pont, amikor azt mondod magadnak: ideje valami mást csinálni.
Nehéz volt ezt a döntést meghozni – mindössze 43 esztendősen?
Tulajdonképpen nem. Gyakorlatilag az elmúlt másfél-két évtizedben hét-nyolc olyan szezont élhettem meg, amelyben mindig volt kiugró siker, mindig volt érem, hol a bajnokságban, hol a kupában, s ez hajtott, vitt előre. Most mások a kihívások az életemben, talán van, akit meglepett a döntésem, vannak, akik visszalépésként fogják fel, én korántsem gondolom annak. Báder Márton vagy Zsoldos András neve, szakmaisága garancia arra, hogy minőségi körülmények között, magas színvonalon tudunk dolgozni. Ugyanakkor inspiráló volt a Honvéd patinás múltja, az, hogy olimpiai bajnokokkal, olimpiai érmesekkel közösen gondolkodhatunk a jövőn.
Az U19-es csapat vezetőedzője lett, vagyis mondhatni, az Akadémia csúcskategóriáját kapta kézhez.
Igen, a legidősebbekkel dolgozom majd együtt, de ahhoz, hogy az igazi Akadémiai szint kialakuljon még egy kis időnek el kell telnie. A célunk elsősorban az, hogy a magyar kosárlabdázásnak neveljünk kimagasló tehetségeket, hogy a jövőben minél több magyar játékos juthasson szóhoz az élvonalbeli csapatokban. Eközben persze az sem mellékes, hogy a fővárosban is megerősödjön, ismét teret nyerjen magának a kosárlabdasport. Persze ehhez szükség van bizalomra és összefogásra, hogy a csapatok ne csak a saját érdekeiket nézzék, hanem próbáljanak közösségben gondolkozni.
A felnőtt élvonalban eltöltött hosszú évek után mennyire kell önnek átállítani az agyát az utánpótlás-képzésre?
Nyilvánvalóan több türelemre lesz szükség, hiszen ez a korosztály képez átmenetet a fiatalok és a felnőttek között. Mivel a másik oldalon állva megtapasztaltam azt, milyen hiányosságokkal érkeznek a fiatalok a felnőtt csapatokhoz, így azt is tudom, hogy melyek azok a szegmensek, amelyekre fókuszálni kell.
Mély szakadékot kell áthidalni?
Mindig vannak hiányosság, de mindenkiben benne van a fejlődési lehetőség. Az a játékos, aki ebben a korban késznek mondható… nos az már nem Magyarországon játszik. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a fiatal játékosok fizikálisan és a taktikai alapokban is el vannak maradva az élmezőnytől. Előbbi természetesen alkatból, adottságból, biológiai életkorból fakadóan normálisnak is mondható, utóbbi azonban egyáltalán nem. Fontos, hogy jó alapokat fektessünk le. Hogy a felnőtt csapatoknál a vezetőedzőknek ne azzal kelljen megállítani az edzéseket, hogy a fiataloknak evidens dolgokat magyarázzanak el. Taktikailag mindenképpen érettebb játékosokat kell neveljünk és ez tényleg szép kihívás, remek feladat mindannyiunk számára. A felnőtt élvonalban most az a tendencia, hogy külföldi edzőket szerepeltetnek a csapatok, mindössze négy olyan klub van, ahol magyar vezetőedző ténykedik. Sokan vagyunk, akik az utánpótlás-nevelésben találtuk meg az új feladatokat és bizony ezen a szinten is nagyon nagy szükség van a minőségi munkára.
