FRISS HÍREK – „Sprintkirályt„ igazolt a Honvéd kajak-kenu szakosztálya!

Molnár Péternek, párjával, Tótka Sándorral, tavaly nyáron Milánóban kuriózumszámba menő módon egy világbajnoki aranyért kétszer kellett mindenkit megelőznie: történt, hogy első nekifutásra visszalőtték a rajtot, de ezt nem mindenki hallotta, s a salamoni döntést követően egy órával következett a második kísérlet. S a magyar duó kétséget sem hagyott a felől, hogy kik a leggyorsabbak a 200 méteres sprinttávon!

A  sikerévet követő új esztendőt Molnár Péter azzal kezdte, hogy Tiszaújvárosból a Budapesti Honvédhoz igazolt, szerződése 2016 végéig szól. Csatlakozása a Hajógyári-szigeten lévő legendás bázison már eddig is otthonra találó klasszisokhoz azt jelenti, hogy – kis túlzással – az egy négyzetméterre eső világbajnokok száma meghaladja a tízet…

A klubváltástól függetlenül Molnár Péter célja mit sem változott: először természetesen kiharcolni az olimpiai részvétel jogát a hazai válogatókon, majd – nagyképűen hangzik, de szintén magától értetődően – megőrizni a világelsőséget, aranyat nyerni a riói ötkarikás játékokon!

A Budapesti Honvéd, az egész magyar kajak-kenusport dicsőségére, mindannyiunk örömére.

Molnár Péter:
Szül. hely/idő: Vác,1986.02.16.
Nevelő edző: Matyus Zsolt
Klub: Budapesti Honvéd Sport Egyesület
Edző: Hűvös Viktor
VB: 1.hely 2015 Milánó(K-2 200m) – 3.hely 2013 Duisburg (K-1 4*200m váltó)
EB: 2.hely 2008 Milánó(K-1 200m) – 2.hely 2011 Belgrád(K-1 200m) – 3.hely 2008 Milánó(K-2 200m)
VK: 1.hely 2009 Szeged(K-2 200m) – 1.hely 2015 Milánó(K-2 200m) – 2.hely 2008 Szeged(K-1 200m)
Európa Játékok: 3.hely 2015 Baku(K-2 200m)
Magyar Bajnokság: 23x Magyar Bajnok

További információ:

Horváth Gábor szakosztály-igazgató
E-mail: horvath.gabor@honved.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK