FRISS HÍREK – Hétvégi honvéd varázslat!

       

Február harmadik hétvégéje sikerekben gazdagra sikeredett – vívóink, atlétáink, taekwondosaink, birkózóink – sikert sikerre halmoztak a hazai és nemzetközi versenyeken.

Birkózóink:

Mogyoródon került megrendezésre a 2017. évi U23-as kötöttfogású országos bajnokság, ahol természetesen szakosztályunk birkózói is képviseltették a honvéd színeit. Tíz versenyzőnk közül ketten is országos bajnoki címet szereztek, ezzel hatalmas lépést tettek a válogatottság felé, ami az idei évben különösen fontos, hiszen március végén Szombathely rendezheti meg a korosztályos Európa-bajnokságot.

Két aranyérmesünk – Torba Erik és Lévai Zoltán – minden bizonnyal ott lesz Szombathelyen, a kontinensbajnokságon, hiszen mindketten súlycsoportjuk aranyérmét nyerték meg Mogyoródon.

Ezüstéremet szerzett Árvai Márk, Sebestyén Zoltán, Érsek Róbert és Vátzi Roland is. Mindannyian csak a döntőben maradtak alul ellenfelükkel szemben, lemaradva a dobogó legmagasabb fokáról, míg Kovács Márk, Tóth Martin és Lévai Tamás révén egy-egy bronzérmünk is lett szombaton.

A remek eredményeknek köszönhetően szakosztályunk a csapatpontversenyben is toronymagasan az élen végzett, megelőzve a nagyon erős ESMTK-t és a Pénzügyőr SE-t.

Aranyérmeseink:
Torba Erik (59 kg), Lévai Zoltán (75 kg)

Ezüstérmeseink:
Árvai Márk (66 kg), Sebestyén Zoltán (75 kg), Érsek Róbert (98 kg), Vátzi Roland (130 kg)

Bronzérmeseink:
Kovács Márk (66 kg), Tóth Martin (66 kg), Lévai Tamás (71 kg).
Ötödik helyezett: Bíró Péter (71 kg)


Atlétáink:

A teljes magyar élmezőny sorakozott fel a hazai Fedettpályás Atlétikai Bajnokságon a Syma Csarnokban az idei év első rangos fedettpályás atlétikai viadalán. A verseny egyúttal a fedettpályás kontinensviadalra való válogató is volt egyúttal. A MASZ hivatalos közleményében jelezte, hogy a korábbiaknál nagyobb csapatot, akár 12-14 versenyzőt is nevezhet a Magyar Atlétikai Szövetség a március 3-5-én sorra kerülő belgrádi Fedettpályás Európa-bajnokságra. A létszám a hétvégi országos bajnokság után válhat véglegessé. Természetesen a honvéd sportolók nagyon készültek, amelynek eredményességgel is párosult!

1. Nap

Az első versenynapon a tavalyi eredményeket is felülmúlva szerepeltek atlétáink, közöttük sok ígéretes fiatal szereplésével!

Női 60m
3. hely Kaptúr Éva (edző: Karlik Pál)
Férfi 60m
2. hely Illovszky Dominik (edző : Könye Irma)
4. hely Bézsenyi Gergely
Női 1500m
2. hely Böhm Lilla (edző: Kárai Kázmér)
Női távolugrás
2.hely Zsivoczky-Farkas Györgyi ( edző: Zsivoczky-Pandel Attila)
Férfi Magasugrás
2.hely Agárdi Péter (edző:Varga Péter)
Női 400m 
1. hely Nádházy Evelin (edző: Karakas Judit)
Férfi 400m
3.hely Vígvári Szabolcs (edző: Karlik Pál)
Férfi 5000m gyaloglás
1. hely Venyercsán Bence (edző: Urbán Ákos)

2. nap:

A Fedettpályás Országos Atlétikai Bajnokság második napján taroltak a honvéd sportolói:
Férfi 200m
1. hely Pálmai Márk 21.77 sec (edző: Karlik Pál)
2. hely Bézsenyi Gergely 21.86 sec (edző: Karakas Józsefné)
7. hely Orosz Zoltán 22.68 sec (edző: Pauer Géza)
Férfi 800m
1. hely Vindics Balázs 1:49,26 min (edző: Csoma Ferenc-Káldy Zoltán)
7. hely Házos Tamás 1:55,66 min (edző: Csoma Ferenc-Káldy Zoltán)
8. hely Seres Flórián 1:56,91 min (edző: Kárai Kázmér)
Férfi 3000m
1. hely Kovács Benjámin 8:01.26 min (edző: Csoma Ferenc-Káldy Zoltán)
5.hely Honti Attila 8:24.55 min (edző: Kárai Kázmér)
Férfi 60m gát
2. hely Kemenes Ákos 8.52 sec (edző: Könye Irma)
Női 200m
1. hely Nádházy Evelin 24.59 sec (edző: Karakas Józsefné)
5. hely Sajtos Anna 25.27 sec (edző: Karlik Pál)
Női 3000m
2.hely Böhm Lilla 9:36.28 min (edző: Kárai Kázmér)
Női 60m gát
5. hely Zsivoczky-Farkas Györgyi 8.49 sec (edző: Zsivoczky-Pandel Attila)
Női magasugrás
1. hely Zsivoczky-Farkas Görgyi 1.80 m (edző: Zsivoczky-Pandel Attila)
Női 3000m gyaloglás
2. hely Récsei Rita 13:03.66 min (edző: Dr Urbán Ákos)
4.hely Dimanopoulos Daphne 14:27.26 min (edző: Dr Urbán Ákos)
5. hely Szarka Eszter 15:01.40 min (edző: Dr Urbán Ákos)
6. hely Hornyák Anna 15:11.31 min (edző: Dr Urbán Ákos)
7. hely Komoróczy Laura 16:02.17 min (edző: Dr Urbán Ákos)

Csattanó a nap végén! A női 4×400 méteres váltónk feltette a tortára a „díszt” és országos fedettpályás csúcsot futott!

4×400 as női váltó
1. hely
Nádházy Evelin-Kaptur Éva-Sajtos Anna-Zsivoczky-Farkas Györgyi 3:43.51 min
edzők: Karakas Judit-Karlik Pál-Zsivoczky-Pandel Attila


Vívóink:

Hétvégén felnőtt párbajtőrözőink Vencouver-ben szerepeltek az egyik legrangosabb világkupán. (Kellemes emlékeink vannak Vancouverről, hiszen tavaly a ffi párbajtőrcsapat itt vívta ki az olimpiai indulás jogát fantasztikus győzelmükkel)

Somfai Péterrel a BHSE kiváló versenyzőjével felálló válogatott az 5. helyen végzett.

Felnőtt tőrözőink Brno-ban léptek pástra U23-as európai körverseny keretében. A hölgyeknél ketten is a döntőbe jutottak, Balogh Orsolya a dobogó harmadik fokára állhatott fel, Oravecz Barbara a nyolcadik helyen végzett.

Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Vancouver, 23 induló.
Végeredmény: 1. Csehország, 2. Ukrajna, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Siklósi Gergely, Somfai Péter).

U23 Európai Körverseny Női Tőr, Brno, 43 induló:
Végeredmény: 1. Mesteri Viktória(HUN),2. Cenker, Freya (AUT), 3.Balogh, Orsolya (HUN), Garifullina, Regina (RUS)… 8.Oravecz Barbara (HUN)
Edzőink: férfiak: Dancsházy-Nagy Tamás, nők: Marco Goncalves


Taekwondo:

Tizenhat ország negyvennyolc csapatának háromszáznál is több versenyzője vett részt a BMTE csarnokában.

A szombati versenynap a küzdelmeké volt. Huszonkét versenyzőnk vett részt rajta, 15-en az átigazolás után első ízben Honvéd színekben. Közülük négyen aranyérmet szereztek. Páli Brúnó, Barta Marci, Gubala Gergő, Szabó Áron. Rajtuk kívül még heten jutottak döntőbe, ami fantasztikus eredmény.

Versenyzőink összesen 4 első 7 második és 7 harmadik helyezést értek el.

Aranyérmeseink:
Gubala Gergő                                                   gyerek II. -30 kg
Barta Marcell                                                    kadet „A” -41 kg
Páli Brúnó                                                          kadet „A” -45 kg
Szabó Áron                                                        kadet „A” -45 kg
Ezüstérmeseink:
Juhász Martin                                                   gyerek II. -33 kg
Klajkó Dávid                                                      gyerek II. -44 kg
Soós Roland                                                      junior „A” -59 kg
Szűcs Krisztián                                                 junior „A” -55 kg
Tóth Enikő                                                         junior „A” -52 kg
Páli Ádám                                                           junior „B” -68 kg
Vince Máté                                                        kadet „A” -33 kg
Bronzérmeseink:
Erdei Brúnó                                                       felnőtt „A” -87 kg
Kiss Roland                                                        felnőtt „A” -63 kg
Lerch János                                                       gyerek II. -40 kg
Rédei Andor                                                      gyerek II. -33 kg
Varga Botond                                                   gyerek II. -33 kg
Vince Botond                                                    gyerek II. -30 kg
Imrik Anna                                                         kadet „A” -55 kg

Formagyakorlat (poomse) verseny eredményei:

Vasárnap a formagyakorlatosok léptek pástra. 10 indultak a versenyben, hárman életükben először. „B” kategóriás versenyzőink az újoncokkal egy ezüst és két bronzérmet szereztek. A folyamatos fejlődésüket ezek az eredmények is alátámasztják.

„A” kategóriában két EB aspiráns versenyzőnk jól szerepelt. Szarka Tímea a felnőttek közt megnyerte a versenyt, Szabó Krisztián az erősebb junior mezőnyben harmadik lett. Kiemelhető még Novotny Dóra teljesítménye. Első ízben versenyzett a kadet korosztályban, és meggyőző teljesítménnyel bronzérmes lett. A felkészülés ezen szakaszában poomsae-saink (formagyakorlat) teljesítményével elégedettek lehetünk. Összességében egy arany, két ezüst és hét bronzérmet szereztek versenyzőink.

Aranyérmes:
Szarka Tímea                                                   felnőtt „A” egyéni
Ezüstérmesek:
Szarka Tímea – Szabó Krisztián                      felnőtt „A” páros
Lerch János                                                       senior „B” egyéni
Bronzérmesek:
Papp Dorottya                                                  felnőtt „A” egyéni
Szabó Krisztián                                                junior „A” egyéni
Novotny Dóra – Szabó Gergely                       junior „A” páros
Novotny Dóra                                                   kadet „A” egyéni
Gubala Flóra                                                    kadet „B” egyéni
Szabadszállási Barnabás                                 kadet „B” egyéni
Batízi-Pócsi Zsombor                                       kadet „B” egyéni


Kézilabdázóink:

OSB fiú B –  középdöntő felsőház ( Serdülő 2000 – 2001 születésűek)
Honvéd – Angyalföldi sportiskola: 45:13

 

Kiváló kezdték a tavaszi szezont a felnőttek az  NB II – ben.
Felnőtt: Honvéd – Tököl 31 : 26
Junior: Honvéd – Tököl : 44.17

Utánpótlás:

Adorján János régió Felsőház
U12 ( 2004 – 2005 korosztály)
Honvéd – PLER : 21:15
Honvéd – FTC : 22:17

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK